27.Fejezet: Apai Szeretet...

Lassan "ügettünk" visszafelé a házunkhoz az új falkámmal...Mikor odaértünk nagyon meglepődtem...

Apu és anyu kint álltak a ház előtt egymást átkarolva és mosolyogva.

-"Azt hittem, hogy apu a fejét veri a falba..."-Jegyeztem meg halkan.

-"Csak várd ki a végét, Lana..."-Láépett mellém Paul farkas.

-"Mennyetek haza cuccokért, aztán gyertek vissza...Addig...Beszélek apuval..."-Mondtam, mire a farkasaim "biccentettek" és megfordulva bementek az erdőbe.

-Lana...Menny, változz vissza és öltözz fel...Aztán beszélünk.-Pillantott rám kedvesen apu.

A fejemet lehajtva, fülem, farkam behúzva bementem a ház mögé és vissza változtam.Majd felugrottam az ablakomhoz-amit az első átváltozásom óta mindig nyitva hagyok-és a szobámba lépve magamra kaptam egy farmert és egy atlétát...

Aztán mély levegőt véve elindultam lefelé...

-Apu...Megértem ha dühös vagy ránk, de én vagyok a hibás...A srácok nem csináltak semmit.Én...Belevittem őket és...-Kezdtem a mentegetőzést, amint beléptem a konyhába.

-Lana!-Emelte fel a kezét, így elhallgattam.-Ez az én kislányom...-Mosolyodott el.-Mindig magadra vállalod a dolgokat...Nagyon szép dolog ez tőled, de...

-De?!-Kérdeztem halkan, a szememet lesütve.

-Egyáltalán nem haragszom.-Mondta.Én meg nagyon meglepődtem...Nem haragszik?!

-Nem...Nem haragszol?!-Kérdeztem akadozva.

-Nem...Sőt...Nagyon büszkék vagyunk Rád édesanyáddal.-Mondta.-És...Csak, hogy tudd: Én mondtam Jared-nek és Quil-nek, hogy feladom az Alfaságot és a falkát mától Te vezeted.Én küldtem őket utánatok.

-Te küldted...Őket?-Ültem le hüledezve.-Apu!Te feladtad a falka vezetését?!-Fogtam fel a szavai értelmét.-Átadtad nekem a falkád?!

-Igen.-Bólintott komolyan.-És tudom, hogy a legjobb döntés volt.Nagyon jó alfa vagy és leszel.A te kezedben van a legjobb helyen a csapat.

-És...Te?-Pillantottam rá.-Te már nem is vagy farkas, akkor?!-Kérdeztem.

-De.-Bólintott.-Még az vagyok.És egy ideig az is maradok.Ameddig szükségetek van rám.Ha segítség kell.

-Az mindig kell, apu!Te vagy közülünk a legtapasztaltabb és az egyik legerősebb.Szükségem van rád.Főleg most.És a srácoknak is.-Fakadtam ki.-Nagyon félek!Nem tudom, hogy el tudom-e Őket vezetni...Fiatalnak, gyengének és tapasztalatlannak érzem magam, apu...

-Lana!Én is így kezdtem, kicsim...-Fogta meg a kezem, majd egy nyugtató mosolyt küldött felém.-És mellettem senki nem volt, aki támogathatott volna.De én itt vagyok.Ahogy mindenki más is és segítünk, ott ahol kell.

-Köszönöm!-Pattantam fel, majd szorosan megöleltem.-Nagyon szeretlek, apu...

-Én is téged, kicsim...-Suttogta és magához ölelt.

Majd a srácok érkezésére figyeltünk fel...Mindenki bejött a házba és leültünk az asztal köré...

-Srácok!-Szólalt meg apu, mire mindenki rá nézett.-Döntésre jutottam.Az alfaságomat és ezzel minden hatalmamat...Átadom Lana-nak.Mától Ő a falka vezetője, a tagok parancsolója.

-Alfa?!-Lepődött meg Jake, majd szép lassan mindenki más is.Kivéve persze Jared és Quil.Ők tudtak a dologról.

-Igen.Mától Ő az alfa.-Bólintott az apám.

-És...Akkor te feladtad a farkasságot?-Kérdezte Paul.

-Nem.-Felelte.-Segítek Nektek ott ahol kell.Megöljük a vámpírokat, aztán meglátjuk mi lesz...

-Nem ismerek Rád, Sam...-Mosolyodott el Seth.

-Ez a néhány hónap...Felnyitotta a szemem, Seth.-Mosolygott az apám.-A családom sokkal fontosabb most.Rájöttem, hogy Lana-val mennyi elvesztegetett idő volt...És ezeket be akarom pótolni.Elmentek mellettünk az évek, ő meg már felnőtt lett...Úgy érzem, hogy lemaradtam a gyerekkoráról...

-Apu!-Fogtam meg a kezét.-Ne aggódj...Bőven van még időnk.-Mosolyogtam rá.-Elintézzük ezt a dolgot, aztán...Az életünk folytatódik.

-Ahogy mondod!-Mosolygott rám Paul.Elpirultam...Nem is beszéltem még vele...

-Hát...Kíváncsi vagyok milyen alfa leszek...-Vallottam be.-Félek, hogy nem jól fogok csinálni valamit...De akkor...Szóljatok, oké?-Pillantottam a fiúkra, akik vigyorogva bólogattak.

***

Mindenki eltűnt...És csak arra eszméltem fel, hogy hoppá, egyedül maradtam Paullal...

-Öhm...Szépen eltűntek.-Állapítottam meg halkan.

-Elég feltűnően csinálták...-Mosolyodott el.

-Paul...Én...-Motyogtam.-Nem is tudom mit mondhatnék...-Sóhajtottam.

-Ne mondj semmit...-Lépett oda hozzám.-Felesleges...-Mosolyodott el, majd megfogta a kezem és a szemembe nézett.-Sajnálom, hogy...Nem bíztam meg benned és, hogy...Nem bíztam benned.Nagyon fáj, hogy úgy kiabáltam és úgy beszéltem veled...-Suttogta, majd magához ölelt.-Csak...Féltem, hogy elveszíthetlek...

Lehunytam a szemem és visszanyeltem a könnyeimet.Nagyon jó érzéssel töltött el és persze nagyon meg is hatottak a szavai.

-Nagyon-nagyon-nagyon, de nagyon szeretlek...-Mondtam mosolyogva, majd áttört a gát és elsírtam magam...Nemigazán vagyok az a csöpögős, sírós fajta, de az utóbbi időkben rengeteg dolog felgyülemlett bennem és ezek most kijöttek...

Paul csendben tartott a karjaiban, s tűrte, hogy összesírjam a pólóját.Nem is nagyon zavarta...Majd a hátamat kezdte el simogatni.

-Én is nagyon szeretlek...-Mondta kedvesen, majd végig simított az arcomon és megcsókolt...A csókjában benne volt minden.Féltés, óvás, szeretet, szerelem, megbánás...

Elváltunk egymástól és ismét megöleltem.Immár mosolyogva.

-Hogy fogjunk hozzá Alec kiiktatásához?-Kérdeztem leülve a kanapéra.

Mellém ült és magához húzott.-Most nincs kedvem azon a férgen gondolkozni...-Mondta.-Most csak Te számítasz...

-Paul...El fogok pirulni, ha továbbra is ilyeneket mondasz...-Nevettem fel, majd hozzá bújtam.Ő mosolyogva sóhajtott egyet...-Mi az?-Pillantottam fel rá.

-Semmi...Csak...Olyan jó így.-Vont vállat.

Majd hallottuk az ajtó nyitódását...Megjöttek a srácok.

-Sziasztok szerelmesek...-Huppant le mellénk Embry, mire én normálisan felültem, de nem távolodtam el Paul mellől.

-Sziasztok...-Jött be apu és anyu is, majd a többek is lassan bejöttek és leültek.

-Na akkor...Ha már mindenki itt van.-Néztem körbe.-Hogy kezdjünk neki?Alec és Felix nagyon erősek.Ki kell dolgoznunk egy tervet és nagyon ébereknek kell lennünk...Kiszámíthatatlanok...És nagyon veszélyesek...